Ajándékok nőknek: ha eldöntötted, kinek akarsz örömet okozni, kit akarsz kényeztetni, és nagyjából tudod milyen a karaktere, akkor csak tallóznod kell a különböző ajándék kategóriák között. Mehetsz célirányosan, de persze ha van időd, gyorsan végig pörgetheted az összeset. Könnyen előfordulhat, hogy még olyannal is találkozol, ami az eszedbe sem jutott eddig.
Szerencsére az emberek nem egyformák, ezért aztán ajándék vásárláskor sem szabad ezt az alap dolgot elfelejteni. Egy elegánsan öltözködő férfinak, üzletember esetében talán teljesen magától  értetődő dolog, hogy szülinapi ajándéknak egy sokadik inget vagy nyakkendőt vásárolunk, esetleg kedvenc italával lepjük meg. Azonban véleményünk szerint ideje félre tenni ezeket a bevett szokásokat ugyanis olykor előhúzhatunk a vicces ajándékok tarsolyából valami humoros dolgot is. Történetesen, ha barátod él-hal a nemes Whiskykért, ne elégedj meg csupán egy üveg ital megvásárlásával! Lepd meg egy szett Whisky hűtő tölténnyel ami nem csak egyedi ajándék ötlet, de még igen jótékony hatása is van a méregdrága ital fogyasztásakor, ugyanis a Whiskyt csupán hűti és ellentétben a jégkockával, soha nem fogja felvizezni. Persze vannak még ettől sokkal elvetemültebb termékek is a vicces ajándékok kategóriánkban. Tételezzük fel, hogy párod képes akár majd egy órán keresztül a WC-n trónolni. Egy ilyen férfinak nem is adhatnál találóbb ajándékot egy WC Golf Szettnél. Egy ilyen szettel mindig elütheti az unalmas perceket, melyet az illemhelységen kell töltenie.

Utolsó pillanatban tudtad meg, hogy hivatalos vagy barátod születésnapi partijára? Történetesen egy kerek számot ünnepel? Böngészd bátran oldalainkat és csapj le egy tökéletesen elvetemült termékünkre, amely remek ajándék 50. születésnapra, de éppen 18. évébe lépő rokonodat is meglepheted egyik innovatív termékünkkel, ezzel emlékezetessé téve ezt a különleges alkalmat. 
Kínálatunkban széles minőségi borotvakészülék, szakállvágó és férfiaknak való luxus kozmetikai ajándékcsomag választékot talál. Nagypapa ajándékaként a hagyományos borotvakészlet vagy a férfi Eau de Cologne is jó választás lehet. Ám ha a testvérének keres ajándékot, gondolkodjon el azon, hogy hogyan tetszene neki egy sörös témájú kozmetikai készlet vagy esetleg a hajformázó készítmények.
Az ajándékozás lehetőséget ad arra, hogy ne csak örömmel töltsd el, hanem nevetésre is sarkald az ünnepeltet. Legyen szó egy születésnapról vagy akár egy házasságkötésről, csempéssz egy kis vidámságot, izgalmat a monoton hétköznapok közé. Lehet fiatal vagy idősebb korosztály, ne hagyj senkit mosoly nélkül, ajándékozz jókedvet! Válassz vicces, mókás termékeink közül és tedd még vidámabbá a karácsonyt, a születésnapot vagy az évfordulót!
Kiváló élményt nyújthat férjednek – ha szereti az akciófilmeket és kellőképpen képes beleélni magát a lövöldözős jelenetekbe – ha a „Rambo lövészeti csomaggal” leped meg a születésnapjára. Párod egy teljesen profi csapattal töltheti az időt, és neked sem kell aggódnod testi épsége miatt. A színvonalas lőtéren még az idő sem okozhat problémát. Adrenalindús program, amelyet soha nem felejtetek el!
Mi tagadás, egy csíkos nyakkendő is remek ajándék férfiaknak, esetleg egy hasznos tusfürdő csomagnak is minden bizonnyal roppant mód örülne egyik családtagod, azonban néha nem árt elővennünk a kreatívabb énünket és a megszokott dolgoktól eltérően, valami sokkal egyedibb ajándék ötlettel is előrukkolhatunk. Miért is vesztegetnéd az értékes idődet arra, hogy naphosszat keresgélsz ajándékot egy plázában, miközben otthonról a kényelmes fotelből a számítógép előtt ülve pillanatok alatt rábukkanhatsz az ajándékozandó személyhez leginkább illő vicces ajándékok százaira.

A Quazar Blackbox, egy ultra HD minőségű akció és sportkamera, 4K felbontással és WIFI kapcsolattal. A rengeteg kiegészítő konzolnak köszönhetően sisakra, autóba, vagy kormányra is rögzíthető, valamint hozzá tartozik egy 30 méterig vízhatlan tok is. Beépített LED fény segít az éjszakai felvételek elkészítésében, de ha bajba kerül akkor a Blackbox vészhelyzeti fényjelzés leadására is képes. A vezeték nélküli funkciónak köszönhetően biztonsági kameraként is használható. A kamera fekete színben kapható.
Közeleg egy ismerősöd születésnapja és valami különleges dologgal szeretnél neki kedveskedni? Ha már Te is unod a sablonos és közismert ajándék ötleteket, akkor most a legjobb helyen jársz. A CrazyShop csapata levadászta Neked azokat a legkiválóbb ajándék tárgyakat, amikkel bármely férfi számára garantált örömöt okozhatsz. Ezek kifejezetten olyan ajándék ötletek férfiaknak, amik nem csupán haszontalan kacatok, hanem párod, barátod vagy a család közeli férfi rokona a szürke hétköznapok alkalmával is örömet lelheti bennük.

A szélcsatornában lebegés, a husky kutyafogat túra, vagy a különféle luxusjárgányok éppen úgy élményt jelenthetnek a nők számára, mint a férfiaknak. A wellness csomagok, a népszerű stylist, Lakatos Márk átalakító programjai és a testet-lelket felüdítő spa élmények minden nő szívéhez közel állnak, így ezek az ajándék ötletek nőknek garantáltan betalálnak majd. 

Ez így szép, ám nyilván ez a különbség jelenti a legtöbb nehézséget. Ahhoz ugyanis, hogy meglepetésed minden tekintetben személyre szabott legyen, ismerned kell a „célközönséged”. Vagyis néhány alapvető információval a tarsolyodban már sokkal könnyebben kiigazodhatsz a rendelkezésedre álló alternatívák között. A születésnap megünneplése prioritást élvez. A felejthetetlen momentumok csak úgy válhatnak mementókká, ha az ajándékozás pillanatát kellően felejthetetlenné varázsolod. De mégis mivel érheted ezt el? Természetesen egy valódi, nagybetűs, telitalálatos, utánozhatatlan meglepetéssel! Kreatív születésnapi ajándék nőknek - karnyújtásnyi távolságra tőled! Ha végig nézed a kínálatunkban szereplő termékeket, akkor legfeljebb a bőség zavara hozhat zavarba. Amellett, hogy megannyi tökéletes variáció várja, hogy rá szavazz, még az anyagiak miatt sem kell aggódnod, hála a kedvező ajánlatoknak.         


Nem kérdés, hogy 2016 a Szakállashipszter csillagjegyben áll – csak nézz körül, hány férfiismerősöd növesztett szakállat a környezetedben. Naugye. Szóval nekik, szakállasoknak tökéletes ajándék lehet egy bomba szakállnyíró, amivel úgy ritkítja, trimmeli, fazonírozza és teszi pompázatossá az arcszőrét, hogy Ryan Reynolds adja a másikat. Nem egy olcsó ajándék, az biztos, de bármelyik áruházban találhatsz ilyet és szakállas ismerős esetében a siker is garantált (tudjuk, gender-neutralizmus és minden, de nőknek ne vegyél ilyet pls.). Inspirálódj innen:
Az év talán legkiemeltebb időszaka ajándékvásárlás szempontjából a karácsony. A szeretet ünnepe, persze nem minden esetben a költekezésről szól, azonban ilyenkor ha éppen egy tárgyal tudunk még nagyobb örömet okozni szeretteinknek, hát legyen. Bizonyára már Te is átélted azt az érzést, mikor a közelgő karácsonyi ajándék vásárlási láz elér és egy közeli plázába betérve próbálsz személyre szabva ajándékokat keresni. Képtelenség! Amikor már a sokadik üzletet is végigjártad, rájössz, hogy talán célravezetőbb otthon a jó meleg szobából ajándék ötleteket keresni az internet segítségével. Az év legfontosabb alkalmára külön kategóriába szedtük az összes olyan speciális terméket, amiket nyugodt szívvel betehetsz a fa alá. Az ajándékspecialista számtalan ötletet kínál, így akár egy helyről letudhatod az összes ajándék beszerzését. Nagyszülőknek, gyerekeknek, munkatársaknak, de még akár a főnöködnek is fellelhetsz oldalainkat böngészve néhány egyedi terméket.
Egy férfinak mindig nehezebb jó ajándékot találni, mint egy nőnek. De persze nem reménytelen a helyzet! Induljunk ki abból, mit szeretnek a férfiak általában... Pl. kocsikat, kütyüket, focit, jó borokat. Egy piros Ferrarival például nehéz melléfogni. Ha pedig már előző évben elsütötted a piros Ferrari ötletet, akkor vehetsz néhány kiegészítőt hozzá!
Úgy érdemes élni, hogy ha egyszer lepereg majd előttünk életünk filmje, ne unatkozzunk (vagy ne akarjunk felháborodva kimenni a moziból). Ez a graffiti tökéletesen kifejezi azt, hogy milyen nagy szükségünk van az élményekre, kalandokra, különleges pillanatokra. Aki élményt ad ajándékba, olyan tartós dolgot ad, ami nem használódik el vagy veszíti értelmét néhány év alatt. És persze az sem mellékes, hogy a legtöbb esetben elkísérhetjük az ünnepeltet, amikor igénybe veszi az ajándékát, így magunknak is múlhatatlan pillanatokat szerezhetünk vele. Élmény ajándékaink kínálatát úgy állítottuk össze, hogy kor és temperamentum szerint mindenkinek lehessen közöttünk vonzót találni. Akár az extrém túrázás, akár a járművek szerelmese valaki, akár romantikus-történelmi az érdeklődése, akár a maffiasztorikat vagy krimiket szereti, garantált, hogy jól fog szórakozni.
×